Izgalmas sziklavilág, varázslatos völgyek, elképesztő körpanoráma.
A Dolomitok mindenféle túlzás nélkül Európa lélegzetelállító természeti látványosságai közé tartoznak.
Bátran kijelenthetjük: a 2009 óta az UNESCO világörökségi listáján szereplő hegycsoport minden fotós álma.
2022 októberének utolsó hetében nyolc álom vált valóra. Álmok, melyek a természet végtelen szépségét megörökítő képeken öltöttek testet… Álmok, melyek örök, meghatározó élményként vésődtek a szívekbe, lelkekbe…
A siker első titka: jókor, jó helyen lenni. Ennek tudatában kelt útra a csapat, Kovács Krisztián és jómagam vezetésével.
Az ősz ezúttal is remek időpontnak bizonyult a Dolomitok izgalmakkal teli felfedezéséhez. A völgyek és az erdők gyönyörű színekbe öltöztek, a merész csúcsok és türkiz színű tavak egyedülálló látványt nyújtottak.
Ilyenkor a legszínesebb a táj, a hatalmas fenyő- és vörösfenyő erdők ebben az évszakban mutatják legszembetűnőbb és legélénkebb színüket. 1800 méter felett aztán eltűnnek a fák, a kopár vidéket csupán a cserjék kisebb-nagyobb csoportja töri meg. A világos színű, dolomit mészkősziklákat az erózió fotogén alakzatokba faragta, a háttérben pedig egy-egy „porcukros” hegycsúcs húzódik meg.
Ezt mindenkinek a saját szemével kell látnia!
A BestPhotoTour csapatának bázisa Cortina d’Ampezzo-ban volt. Az olasz kisvárost a Dolomitok királynőjének is hívják, amelyet elsősorban páratlan szép fekvésének köszönhet. A településtől szinte karnyújtásnyira, 20-30 perces autóútnyi távolságra jelentős fotóértékkel bíró helyszínek találhatóak, amelyek közül többet is felkerestünk.
Napkeltekor és napnyugtakor a Dolomitok hegycsúcsai meleg narancssárga és arany színben pompáznak. Ilyenkor lapos szögben érkezik a fény, szinte súrolja a tereptárgyakat. A színek kellemesebbek, lágyabbak, az árnyékok pedig hosszúak. Nem hagytuk ki ezeket az alkalmakat, csodálatos képek születtek. Napközben is mozgásban voltunk, a géppel a kezünkben jártuk a természetet, hágóról hágóra. A késő ősz ellenére 20 fok és tavaszias idő volt, na és túl sok fény. Jobban örültünk volna egy kisebb felhőtakarónak, hisz a szórt fényben több és jobb képet tudtunk volna exponálni.
Krisztián és én tavaly is végigjártuk a túra útvonalát, mégis teljesen más képek készültek mint a tavalyi túrán. A Dolomitok folyamatosan változó arca ugyanis újabb és újabb meglepetésekkel és fotós témákkal szolgált.
Az idei túrán volt egy eset, amikor 12 kilométert kellett megtenni egy áhított képért. A több órán át tartó túra önmagában is látványos volt, ám maga az érzés, amikor egy barlangban állva, a távolban a Tre Cime di Lavaredo-val, megnyomtam az exponáló gombot, leírhatatlan.
Persze a tervezett helyszín mellett sok múlik a véletlenen és a szerencsén is. Tavaly például a Giau-hágónál szinte egy jó képet sem sikerült készíteni, idén viszont gyönyörű képek születtek a festői környezetben.
Az idei túrán is szuper kis csapat verődött össze. Minden nap, minden perce élmény volt !
A BestPhotoTour (túra)vezetőjeként, Kovács Krisztián barátommal, 2023 őszén visszatérünk a Dolomitokba. Nem tudunk, és nem is akarunk betelni az Alpok különleges szépségű hegyvonulatával, amely a természetfotósok körében – nem véletlenül – előkelő helyet foglal el a TOP10-ben. Terveik szerint jövőre első világháborús emlékhelyeket is felkeresünk majd, adózva a heves összecsapásokban elhunyt magyar katonák emlékének…
Ha szeretnél Te is rész venni egy szuper fotós túrán egy szuper kis csapat tagjaként, úgy hogy még a fotós tudásodat is fejlesztheted, akkor jelentkezz a BestPhotoTour valamelyik fotós túrájára a https://www.bestphototour.com/ oldalon.